Végváron karácsonykor istentiszteletre gyűltek össze a falu lakói, hogy imával, zsoltárral, verssel, dallal köszöntsék 120 éves templomukat. Nagy idő ez a település életében, a mindenkori hatalommal és a természet erőivel dacoltak, dolgoztak a talpon maradásért, a túlélésért a végváriak – mondotta helytörténeti ismertetőjében Bódis Ferenc, aki bár új lelkésze e gyülekezetnek, de fellapozta a krónikákat. Ilyen szellemben köszöntötte az évfordulót és a gyülekezet tagjait Kádár Levente gondnok, valamint az erre az alkalomra határon túlról visszatért Gyöngyösi Sipos Csilla volt lelkipásztor is. Az erre az alkalomra kiállított fotók között volt egy (talán) féldomborműt ábrázoló kép, rajta az írás: Végvári Dalkör, 1926. Mindig voltak ennek a falunak olyan tanítói, papjai, akik örökre beírták nevüket a helység történelmébe – mondják az itt élők, és köztük említik dr. Kádár István tiszteletest is, akinek Végvár című versét elszavalták. /Sipos Erzsébet: A 120-ik jubileum tiszteletére. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 31./
